Gyógykezelés Prevenció

Csonthártyagyulladás – kis sérülések nagy veszélyei

Tudta, hogy az elhanyagolt szájhigiénia is lehet a csonthártyagyulladás okozója? Hogyan állapíthatjuk meg, hogy ebben a betegségben szenvedünk? Milyen komplikációkat vonhat maga után ez a megbetegedés? Hallottak már a sípcsont csonthártyájának gyulladásáról? A fenti kérdésekre ad választ cikkünk!  

Tehát mi is pontosan a csonthártyagyulladás? 

Csontjainkat általában tévesen egy élettelen szövet alkotta struktúrának képzeljük. A valóságban azonban a csont egy rendkívül szervezett, átgondolt és nagyon is élő állománya testünknek. A felszínén egy csonthártyának nevezett tokszerű képződmény található, amely védelmet biztosít a belső állomány számára. Csontunk ezen kívül ereket, sejteket és idegeket is tartalmaz, melyek a regenerációban játszanak fontos szerepet. 

A csonthártya az alatta elhelyezkedő csontállományt szinte teljes egészében befedi. Kivételt csupán az inak és kötőszövetek rácsatlakozási helyei, valamint a porcokkal borított területek képeznek.  

Egy tudományos cikk az osteoarthritis a Ghostwriter mondta, hogy  abban az esetben, ha csontfertőzés kockázata áll fenn, a leginkább érintett struktúra a felszínt beborító csonthártya. A gyulladásnak akut, illetve krónikus lefolyása is lehet. Ezt a két fogalmat azonban erősen el kell különítenünk egymástól, hiszen a gyulladásra jellemző tünetek és a kezelési mód típusonként teljesen eltérők. 

fogfájás csonthártyagyulladás
Kép forrása: stock.adobe.com

Hogyan alakul ki a csonthártya akut gyulladása? 

Az akut csonthártyagyulladást minden esetben fertőzés okozza. Az állkapocscsont ilyen jellegű megbetegedései általában egy kezeletlen fogszuvasodással kezdődnek. Ilyenkor a baktériumok a gyökércsatornákon keresztül hatolnak be a csont belsejébe, szervezetünk pedig akut gyulladással reagál jelenlétükre. Sokkal ritkábban fordul elő, hogy az említett mikroorganizmusok valamilyen nyílt seben keresztül, közvetlenül problémát okoznak. Ez a forgatókönyv csupán balesetek vagy sajnálatos támadások esetén jellemző. Ezen kívül a mandula vagy a lágy szövetek fertőzései – mint például a gennyes mandulagyulladás – is alkothatják az infekció gyökerét.  

A cukorbetegség következményeképp kialakult lábszárfekélyek szintén a fertőzés magjait képezhetik. Ez idővel megtámadhatja az adott csont teljes egészét, s végső esetben akár a végtag amputálására vagy vérmérgezésre is sor kerülhet.     

A csonthártya akut gyulladását nem szabad félvállról venni. Az emberek többsége azonban orvosát csupán a hatalmas fájdalmak jelentkezésekor keresi fel. Az említett fájdalom szaggató vagy tompa formában is jelen lehet, de az sem meglepő, ha nem tudjuk megnevezni, pontosan hol is fáj a legjobban. Annyi viszont biztos, hogy a szájüreg ilyen típusú megbetegedéseire jellemző az étkezések közbeni egyre inkább erősödő fájdalom. Ha a baktériumok az elhanyagolt fogszuvasodás területéről eljutnak egészen a csonthártyáig, vagy esetleg túl is jutnak rajta, nem ritka az erős szájszag jelenléte sem. Ilyenkor a csonthártya alatti területen genny gyűlik össze, ami duzzanatot és nagy nyomást eredményez, így a gyulladás irritálja az idegvégződéseket, s kialakul ez a kellemetlen mellékhatás.  

A duzzanat általában kisebb, de egyes esetekben akár hatalmas méreteket is ölthet. Ez leggyakrabban az arcon, a nyakon és a füleken nyilvánul meg, de nem ritka, hogy a fog feletti területek is megduzzadnak. A megnövekedett testhőmérséklet és a fogainkban érzett felfoghatatlan erősségű nyomás szintén általános velejárói ennek a betegségnek. 

Egyetemes szabályként megfogalmazhatjuk, hogy minél nagyobb a gyulladás mértéke, annál intenzívebbek a tünetek is.  

A csonthártyagyulladás foghúzást követően 

A csonthártyagyulladás gyakran jelentkezhet egy-egy rosszul sikerült foghúzás következményeképpen is. Ebben a tekintetben a bölcsességfogak bizonyulnak a legveszedelmesebbnek. A foghúzás utáni tünetek steril és gennyes formában egyaránt jelentkezhetnek.  

Abban az esetben, ha a kihúzott fog helyén az átlagosnál nagyobb fájdalmat érzünk, mely egészen a fülünkig hatol, mindenképpen forduljunk orvoshoz! Ilyen esetekben valószínűsíthető, hogy a háttérben csonthártyagyulladás áll. Ezen fertőzés gennyes típusánál a heg területén egy váladékkal töltött kis zsákocska keletkezik, a betegség száraz formájánál pedig egyes esetekben akár a csontunkat is megpillanthatjuk. A fájdalom általában 2-4 nap után enyhül, de néha elhúzódhat akár 10-40 napig is. Ne lepődjünk meg azon sem, ha környezetünk erős szájszagra figyelmeztet minket.  

Egyes források szerint nagy hibát követünk el, ha szájüregünket ezen betegség ideje alatt folyamatos öblögetésnek tesszük ki. Sokat számít ugyanis a vér jelenléte a sebben, mely nagyban hozzájárul az érintett területek mielőbbi gyógyulásához. Ezt a természetes folyamatot az állandó öblögetéssel egyre inkább gyengítjük vagy teljesen ellehetetlenítjük. Összegezve tehát, ha a beavatkozás helye nem tud megfelelően gyógyulni, a fertőzés tovább terjedhet egészen a csontjainkig.  

A csonthártya gyulladása egyre fokozódó fájdalommal, nyomással és szüntelen duzzadással jár. Ezenkívül az íny vörösségét és vérzését is gyakran tapasztalhatjuk. Ínyünk néha elhúzódhat fogaink felszínétől, mely által apró kitüremkedések jönnek létre a fognyak területén.           

csonthártyagyulladás kezelése bioptron lámpával
Kép forrása: stock.adobe.com

A csonthártyagyulladás és a orrmelléküreg-gyulladás 

A sinusitis, vagyis az orrmelléküreg-gyulladás szintén csonthártyagyulladáshoz vezethet.

Az orrmelléküregek az arccsontok belsejében helyezkednek el. Fertőzésüket minden esetben baktériumok okozzák, hiszen arcunk ezen struktúrái tökéletes helyet biztosítanak a zavartalan növekedéshez.  

Homloküreg-gyulladás esetén azonban még ennél is gyakoribb velejárója lehet a csonthártyagyulladás, mely közvetlenül a homlok és az orrgyök területén jelentkező erős nyomással, érzékenységgel és duzzanattal jellemezhető. Fokozottan elhanyagolt állapot esetén sor kerülhet fekély kialakulására is, ami lényegében egy üreges csatorna, melyen keresztül a gyulladás által cseppfolyósított homlokcsont a felső szemhéjon át tisztul ki. 

A homlok- és orrmelléküreg-gyulladás elhanyagolása komoly komplikációkat vonhat maga után. Amennyiben a tünetek 14 napon belül sem mutatnak enyhülést, szükségessé válik egy fül-orr-gégész szakorvos felkeresése. Az esetleges szövődmények kialakulását ugyanis csak egy szakképzett orvos képes egyértelműen kizárni. Súlyosabb esetekben antibiotikumos kezelésre is sor kerülhet. 

Mennyi ideig gyötörhet minket az akut csonthártyagyulladás? 

A betegség lefolyásának hossza minden esetben attól függ, hogy mely szakaszban kértünk orvosi segítséget.  

A szükséges kezelés megkezdését követően a gyulladás általában 3-5 napon belül enyhülni kezd. Késői diagnosztizálás esetén azonban a terápia sokáig elhúzódhat. Minél később kezdjük meg a kezelést, annál nagyobb gyulladás alakul ki szervezetünkben. 

A felírt antibiotikumokat az orvosi utasítás alapján, a betegség egész időtartama alatt szednünk kell! Ez a kijelentés természetesen abban az esetben sem veszti érvényét, ha már jobban érezzük magunkat. Ezt a hibát sajnos sokan elkövetik, de mi ne tegyük! Kúráljuk magunkat mindaddig, amíg teljesen meg nem gyógyulunk! 

Milyen hosszan szenvedhetünk krónikus csonthártyagyulladásban? 

Az előbbiekhez mérten a csonthártyagyulladás krónikus megfelelője jóval hosszabb időt is igénybe vehet, így tehát akár 2-4 hétig is eltarthat. A fájdalom jellemzően az alsó végtagokban jelentkezik, méghozzá többnyire olyan sportolóknál, vagy aktív tevékenységet végző embereknél, akik sokszor megerőltetik lábaikat. Az akut panaszokkal szembeni fő különbség mindenképpen az, hogy a gyulladás nem bakteriális jellegű.  

Átlag feletti terhelés esetén a csonthártyában mikrorepedések képződnek, melyre testünk gyulladással reagál. Ez egy természetes védekező mechanizmus az immunrendszerünk részéről, mely a gyógyulási folyamatok általános velejárója.  

A krónikus csonthártyagyulladás legtöbbször sípcsontunkat támadja meg, ami lábszárunk legerősebb csontja. Ilyenkor általában fájdalmat és a végtagok érzékenységét tapasztaljuk, illetve közepes duzzanatot is észlelhetünk. A teljes gyógyulás ilyen esetekben akár 4 hétig is eltarthat.  

Mivel gyógyítható a csonthártyagyulladás? 

A gyógyulás kulcsát akut esetekben – ahogy az már korábban is említésre került – az antibiotikumos kezelés képezi. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy mielőbb megtaláljuk és eltávolítsuk a gyulladás gyökerét! A sikerhez olykor bizonyos beavatkozásokat is el kell végezni, mint például a helyi fertőtlenítés, a gyökérkezelés, a genny felszabadítása és a foghúzás. A csonthártyába történő optimális beágyazódás érdekében oda kell figyelnünk arra is, hogy pontosan melyik antibiotikum csoportot alkalmazzuk! Amennyiben időben elcsípjük a betegséget, megakadályozzuk az állapotromlást és késlekedés nélkül beállítjuk a megfelelő gyógyszeradagolást is, a komplikációk kialakulása szinte fel sem merülhet.  

Az akut gyulladással ellentétben, a betegség krónikus lefolyásakor nem beszélhetünk bakteriális fertőzésről. Ebből kifolyólag a gyógyítási eljárás is eltérő képet mutat. A jeges borogatás az első lépés, amit megtehetünk a tünetek enyhítése érdekében. Itt is igaz azonban az az általános tanács, miszerint kerülnünk kell a megterhelést, és kímélnünk kell végtagjainkat, amennyire csak lehetséges. Mivel ez esetben nem bakteriális fertőzésről van szó, itt szóba sem jöhetnek az antibiotikumok. A gyulladáscsökkentő tabletták, mint például az ibuprofen tartalmú gyógyszerek, azonban annál többet segíthetnek. Alkalmazásuk jelentős mértékben felgyorsítja a gyógyító folyamatok kibontakozását.  

A krónikus gyulladásnál szükségessé válik a sportorvos, illetve az ortopéd szakorvos véleményének kikérése is. Ha a fájdalom magját egy fog képezi, az akut problémákra fogorvosunk tud megoldást nyújtani. Egyes esetekben szükséges lehet infektológus vagy fül-orr gégész szakorvos szakvéleménye is. Így tehát minden attól függ, hogy a fertőzés testünk mely részéről származik.  

Gyógynövények – házi megoldások a csonthártyagyulladás kezelésére 

Akut gyulladás esetén a kis házipatikánk bevetése nem bizonyul jó ötletnek! Nagyon veszélyes komplikációk kialakulását tesszük ugyanis kockára, ha otthoni főzeteinkre hagyatkozunk. Antibiotikumos kezelés és speciális szakmai hozzáértés nélkül komoly veszélynek tehetjük ki szervezetünket. A fertőzés így könnyedén eljuthat a szomszédos szövetekbe és csontokba is, a legszélsőségesebb estekben pedig vaksághoz, agykárosodáshoz vagy akár halálhoz is vezethet.  

A gyógynövények viszont kiegészítő orvosságként tökéletesek lehetnek. Annak érdekében, hogy ne kerüljön sor nem várt allergiás reakciókra, természetesen ezen növények használatáról is konzultálnunk kell kezelőorvosunkkal!  

Példának okáért a közönséges párlófűből készült főzet magas gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatással bír, így az ezzel történő ápolási folyamat rengeteget javíthat a beteg állapotán. Szintén említésre méltó az orvosi zsálya, ami a kellemetlen szájszag eltüntetésében elsőrangú. A szegfűszeg olaj fertőtlenítő hatásának köszönhetően fájdalomcsillapítóként is használható.  

A Bioptron lámpa és a csonthártyagyulladás 

A Bioptron lámpa olyan polarizált fényt bocsát ki, mely képes 2,5 cm mélyen a bőr alá hatolni.  Krónikus csonthártyagyulladás esetén ezen lámpa használata jelentős mértékben enyhítheti a fájdalmat és csökkentheti a gyulladást. 

Ahogy a gyártók is megfogalmazták, a lámpából kisugárzó fény segíti a sérült szövetek mielőbbi regenerálódását. Ebből adódóan bátran használhatjuk a Bioptron lámpákat foghúzás utáni sebek kúrálására is, beindítva ezzel szervezetünk természetes gyógyító folyamatait.  

Tényleges hatása az említett gyógymódnak azonban mai napig vitatott. Egyesek eltántoríthatatlanul hisznek benne, mások viszont használhatatlannak tartják. Mindenesetre, ha igénybe vesszük, semmiképp se tekintsünk rá az antibiotikum-kúra helyetteseként. Ahogy a gyógynövényeket is, ezt is inkább kiegészítő jelleggel alkalmazzuk.  

Elsősegély és megelőzés 

A csonthártya akut gyulladása gyakran a felső állcsontra és az állkapocscsontra is hatással van.  A fertőzés forrását fogszuvasodás, gyulladt íny vagy a rossz szájhigiénia képezheti.  

  • Ezért nagyon fontos a fogaink egészségére való odafigyelés, a folyamatos tisztítás és a rendszeres fogorvosi vizsgálat! 
  • A fogszuvasodás első jeleinél forduljanak fogorvosukhoz!  
  • A foghúzást követően, a heget kezdetben ne öblögessük inkább semmivel. Először hagyjuk, hogy létrejöjjön egy természetes vérdugó a seb felszínén. Amennyiben a fog kihúzását követően komplikációk lépnek fel, keresse fel újra fogorvosát!  
  • Ne becsülje alá az orrmelléküreg gyulladását sem! Ne várja meg, míg a gennyes mandulagyulladás és egyéb váladékkal járó fertőzések következtében komplikációk alakuljanak ki!  
  • Amennyiben cukorbetegségben szenved, fokozottan ügyeljen lábai egészségére! Már a legkisebb elváltozás megjelenésekor is forduljon orvosához! Ne feledkezzen meg a fekélyek és a sebek megfelelő kezeléséről sem!  

Ha az akut csonthártyagyulladás bármilyen gyanúja felmerül, azonnal keresse fel orvosát! Hideg borogatás alkalmazásával csökkenthetjük a fájdalomérzetet. Ha szükségesnek bizonyul, orvosunk egy részletes állapotfelmérés után antibiotikumot ír fel. Bizonyos esetekben komolyabb orvosi beavatkozásokra is sor kerülhet.  

Sportolókat sem kímél

A csonthártyagyulladás krónikus formája leggyakrabban a sportolóknál és a katonáknál jelentkezik. A kockázatok elkerülése érdekében igyekezzen betartani a következő szabályokat: 

  • A végtagok tehermentesítése érdekében próbálja meg elhagyni a monoton mozdulatokat! 
  • Futás és sportolás közben ügyeljen a megfelelő technika alkalmazására! 
  • Sportolás előtt ne felejtsen el nyújtani! 
  • A fájdalomküszöböt nem ajánlott tudatosan átlépni! 
  • Hordjon a lábára illő méretű és minőségű cipőt! 
  • A kemény, egyenetlen talajon való kocogás, séta vagy erősítés nem tesz jót a végtagjainknak! 
  • Sose feledkezzünk meg a bemelegítésről! 

Hogyha krónikus csonthártyagyulladás tüneteit véljük felfedezni magunkon, mindenképpen ajánlatos a sérült végtagot a test többi részével egy szintben elhelyezni. A hideg borogatás szintén jó megoldás lehet. Az analgetikumok használata, mint például az ibuprofen tartalmú pirulák, itt is számításba jöhetnek. Végtagjainkat kíméljük, amennyire csak tudjuk, hiszen a megterhelés miatt bekövetkezett törés gyógyulási ideje jóval hosszabb, mint átlagos törések esetén. 

Várandósság alatti csonthártyagyulladás 

Nem kívánt következményekkel járhat, ha a csonthártyagyulladás a nők várandóssági időszaka alatt jelentkezik. Ez természetesen nem véletlen! Az egészséges fogak ugyanis elengedhetetlen feltételei annak, hogy a fogszuvasodás okozta gyulladás ne veszélyeztesse a leendő anya és gyermeke életét. Minden olyan bakteriális fertőzés, mely a magzat egészségét is érinti, végzetes következményekkel járhat. Ezek nem csupán egészségügyi problémákhoz, de egyes esetekben akár halálhoz is vezethetnek. Az ilyen jellegű fertőzés gyakran koraszülést is kiválthat.  

A fogorvos kezeli a romlott fogakat és antibiotikum szedését írja elő. Minden lehetséges opció közül orvosunk azt a készítményt választja ki, mely a magzat számára a lehető legbiztonságosabb. 

A fogorvosi munkálatoktól a várandósság ideje alatt sem kell félni. Ilyenkor is nyugodtan kérhetünk fájdalomcsillapító injekciót, hogy kényelmesebb legyen a kezelési folyamat lefolyása.  Ami kiemelten fontos viszont, hogy soha ne felejtsük el a fogorvost figyelmeztetni áldott állapotunkra! 

A fent ismertetett szöveg pusztán informatív jellegű, semmiképpen sem helyettesíti az orvosi vizsgálatot vagy konzultációt! Az egyén egészségügyi állapotát csakis a járulékos betegségek, a folyamatos kezelés és az adott személy szubjektív jellemzőinek tükrében lehet megítélni. 

Kommentárok