Prevenció

Az Achilles-ín fájdalmas gyulladása

Az Achilles-ín a testünkben található legnagyobb ín. Alsó végtagunk hátsó részén, sarkunk felett található. Konkrétan a lábszár hátulsó részén húzódó lábikraizmokat köti össze a sarokcs00onttal. Viszonylag jól bírja a terhelést és ellenálló a túlterheléssel szemben is. A túlzott terhelés azonban idővel akár gyulladás kialakulásához is vezethet.   

Néhányunk „fogékonysága“ az Achilles-ín gyulladására magasabb az átlagosnál. Ebbe a csoportba tartoznak azok az emberek, akik:  

  • talpa laposabb az átlagosnál. Lábfejükre ezáltal nem a szokásos módon nehezedik a súly, ezáltal egyes inak és izomcsoportok nagyobb terhelésnek vannak kitéve.      
  • betegségük miatt kortikoszteroidos terápiára kényszerülnek. Érintettek azonban azok is, akik hosszabb ideig kénytelenek antibiotikumokat szedni (pl. fluorokinolonokat).     
  • merevebb izmokkal és inakkal rendelkeznek. Az Achilles-ín pedig sajnos a legsérülékenyebb ínszalagjaink egyike.     
  • rendszeres aszfalton vagy betonon történő futással, illetve ugrálással megerőltetik az adott íncsoportot.    
  • rendellenes mozgásformával (pl. futás domb- vagy hegyoldalon) túlzott terhelésnek teszik ki lábaikat.     
  • folytatják az edzést annak ellenére is, hogy nyomást vagy fájdalmat éreznek az adott területen.     
  • bemelegítés nélkül hirtelen növelik a fizikai megterhelést, illetve több napos felkészülés nélkül vágnak bele egy intenzív edzéstervbe.    
  • rossz minőségű vagy kényelmetlen cipőt hordanak.    
  • magassarkú cipőt hordanak. Ilyenkor ugyanis többszörös terhelés és feszültség nehezedik az Achilles-ínra.    

achilles-ín gyulladás

Az Achilles-ín gyulladása – megjelenése és tünetei                                       

A gyulladás jelenlétére a különféle sportaktivitások, egyéb fizikai megterhelés, illetve magas sarkú cipő viselése után pár órával fellépő fájdalom figyelmeztet. A fájdalomérzet elsődlegesen az intenzívebb mozdulatoknál – pl. a lépcsőzésnél jelentkezik. 

Ilyenkor lábfejünk mozgékonysága korlátozott, akaratunk ellenére is (a megszokotthoz képest) kevésbé engedelmeskedik. Több esetben duzzanatot figyelhetünk meg a sarkunk feletti részen. A gyulladt ínszalag érintésre meleg hatást kelt. A lábszárizmok gyakran megmerevedhetnek, ezáltal lábunk térd alatti része teljesen elgyengül és nehezen reagál.  

Ha Achilles-ín gyulladásra jellemző tüneteket észlel, ne terhelje tovább ínszalagjait! Pihenjen sokat és alkalmazza azokat a módszereket, melyek segítségével otthoni környezetben is könnyedén gyógyulhat (részletezve a cikk terápiáról szóló részében)! Ha azonban ezek a praktikák nem segítenek, sőt tünetei fokozódnak, ajánlottá válik háziorvosuk felkeresése. Szükség esetén körzeti orvosuk akár egy ortopéd szakorvoshoz is tovább küldheti.   

Miképp zajlik a gyulladás diagnosztizálási folyamata?                 

Az Achilles-ín gyulladás diagnosztizálása rendkívül egyszerű. A diagnózis felállításához elegendő a páciens kórelőzménye és alapvető fizikális állapotának kivizsgálása. Az anamnézis felvételekor említse meg orvosának egyéb betegségeit, sérüléseit, valamint az eddigi edzéseken alkalmazott fizikális megterhelés mértékét is! Ne feledkezzen meg az Ön által alkalmazott receptre felírt, illetve vény nélkül kapható gyógyszerek feltüntetéséről sem!     

A fizikális vizsgálat által kezelőorvosunk meggyőződik lábfejünk korlátozott mozgathatóságáról, duzzanatáról, illetve észlelheti az érintett területen fellépő túlzott melegséget is. Felszólíthat bennünket egyes gyakorlatok elvégzésére az érintett végtagunkkal, miközben ő gyengéden kitapintja az Achilles-ínt. Kitapintja a legfájdalmasabb pontokat, valamint kivizsgálja a környező szöveteket is.    

Nem egyértelmű diagnózis esetén szükségessé válhatnak további kivizsgálások is, mint például a Röntgen-felvétel, ultrahangos vizsgálat, illetve az MRI. Ezek a vizsgálatok ugyanis segítik pontosan felmérni az adott ínszalag állapotát, felfedhetik a gyulladás pontos helyét és okát is.      

achilles-ín gyulladás

Hogyan gyógyítható a gyulladt Achilles-ín?                                                    

  • A gyulladt részt ajánlott hideg borogatással lehűteni. Ez nemcsak a gyulladással szemben hatásos, de lényegesen csökkenti a fellépő fájdalomérzetet is.   
  • Mivel a gyulladást az ínszalagok túlzott terhelése váltja ki, ezért logikus, hogy a sikeres terápia alapját végtagunk pihentetése képezi. Testünkhöz képest fontos, hogy lábunkat magasabb pozícióba helyezzük, hiszen így viszonylag gyorsan csökkenthető a duzzanat. Ha elkerülhetetlen a járkálás, ortézis (pl. gipszkötés vagy sín) használatával könnyítsen a terhelésen!   
  • Az elasztikus kötés általi kompresszió tehermentesíti az érintett területet és csökkenti a duzzanat mértékét.   
  • A nem-szteroid gyulladáscsökentő gyógyszerek (pl. az ibuprofen tartalmú orvosságok) egyaránt hatékonyak a fájdalomérzet enyhítésében és a gyulladás csökkentésében. Amíg azonban a fájdalomérzet az enyhe vagy elviselhető kategóriába tartozik, inkább kerülje a gyógyszeres kezelést! Az esetek többségében ugyanis elegendő a pihentetés, valamint a jeges borogatás. Ha pedig a gyógyszeres kezelés elengedhetetlen, informálódjunk ezek mellékhatásairól, illetve az egyéb előírásokról!   
  • Ha a gyógyszeres kezelés után sem javul a helyzet, orvosa kortikoszteroidos injekciókat írhat fel. Ezek olyan gyulladáscsökkentő készítmények, melyeket egyenesen a gyulladt ínszalagba adnak be.   
  • Abban az esetben, ha a vizsgálatok megállapítják, hogy a tünetek hátterében ínszakadás áll fenn, sebészeti beavatkozásra lehet szükség. A műtét megoldás lehet a hosszú távú, illetve az ismétlődő gyulladások esetén is. Ezek ugyanis általában kevésbé reagálnak a fent említett kezelési módokra. Orvosunk ugyancsak előírhat akár rehabilitációt is.  

A krónikus gyulladás                                                                       

Az akut gyulladás megfelelő kezelés mellet általában komplikációmentesen visszahúzódik. Krónikus Achilles-ín gyulladásról azonban akkor beszélünk, ha az érintett ínszalag esetében ismétlődő gyulladás áll fenn.   

Abban az esetben, ha a jelentkező tüneteket figyelmen kívül hagyjuk, ínszalagjainkat pedig továbbra is terheljük, az Achilles-ín struktúrájában elváltozások alakulnak ki. Lehet szó az ínszalagot jelentős mértékben legyengítő apróbb sérülésekről és szakadásokról, de akár teljes ínszakadásról is.    

Míg az akut íngyulladás jól reagál a pihentetésre és a gyógyszeres kezelésre, krónikus gyulladás esetén az esetek nagyjából negyedénél sebészeti beavatkozás szükséges. A krónikus ínszalag-gyulladás tünetei nagyon hasonlítanak az akut esetben fellépő szimptómákhoz. Ez esetben azonban intenzívebb kezelésre van szükség.   

Az íngyulladás megelőzése                                                                                

Mi mindent tehetünk meg annak érdekében, hogy megvédjük Achilles-ínunkat a túlzott terheléstől és a gyulladástól? Fontos, hogy mérlegeljük az esetleges kiváltó okokat! Belőlük kiindulva tudjuk ugyanis levezetni a megelőzéshez szükséges óvintézkedéseket is.   

  • Viseljen jó minőségű és kényelmes cipőt, mely lábfeje számára megfelelő támaszt, valamint kellő védelmet biztosít! Az enyhén megemelt sarokrésszel rendelkező cipők csökkentik a sarokra és az Achilles-ínra nehezedő terhet. Viselésük tehát hosszútávon felettébb pozitív hatást idéz elő.   
  • Ha lúdtalpa van, használjon ortopédiai gyógytalpbetétet!    
  • Amennyire lehet, csökkentse a magassarkú cipők viselését!   
  • Ha sportol, minden egyes alkalommal melegítsen be és az edzés intenzitását fokozatosan növelje! Fontos, hogy ne csak az edzés előtt, de utána is dolgozzuk át izmainkat és nyújtsunk!    
  • Váltogasson többféle sportot, aktivitást! Kerülje a monoton testhelyzeteket, melyek mindig ugyanazokat az ín- és izomcsoportokat terhelik! Kerülje a gyakori lépcsőzést, az aszfalton futást és a hegyoldalon történő gyaloglást!   

A szakmai áttekintést a Szlovák Családorvosok Társulásának tagja, MUDr. Adriana Šimková, belgyógyászati szakvizsgával rendelkező felnőtt körzeti orvos biztosította.  

achilles-ín gyulladás

 

Források:  

https://www.mayoclinic.org/diseases-conditions/achilles-tendinitis/diagnosis-treatment/drc-20369025 

https://www.healthline.com/health/achilles-tendinitis#symptoms   

https://www.southerncross.co.nz/group/medical-library/achilles-tendonitis-tendinopathy   

Kommentárok