Ismerjünk meg az immunrendszer működését!

Környezetünkben számtalan „láthatatlan” vírus, baktérium, gomba és parazita él. Ezek jelenléte szervezetünkben rendkívül súlyos, egyes esetekben akár halálos kimenetelű megbetegedések kialakulásához is vezethet. Az ilyen patogén mikroorganizmusok ellen azonban csakis az immunrendszer segítségével védekezhetünk!

Az immunrendszer testünk olyan szerveinek, szöveteinek, sejtjeinek, valamint fehérjecsoportjainak egyvelege, melyek különleges hatásmechanizmusaiknak köszönhetően képesek bebiztosítani testünk „egyensúlyi állapotát”.

Egy erős immunrendszerrel rendelkező páciens szervezete képes megfékezni a különféle fertőzések terjedését, semlegesíteni a patogén mikroorganizmusok által produkált toxinok negatív hatásait, valamint eltávolítani a test már megfertőzött, károsodott sejtjeit.

(Kép forrása: stock.adobe.com)

Hogyan működik az immunrendszer?

Védekezőrendszerünk fő feladata a testbe jutó különféle fertőzésforrások jelenlétére való gyors és hatékony reagálás, valamint ezen patogén mikroorganizmusok semlegesítése és a szervezetből való mielőbbi eltávolítása.

Az immunválasz mechanizmusai szerint megkülönböztetünk veleszületett és szerzett immunitást. Ismerünk sejtes (fehérvérsejtek – ún. leukociták által megvalósuló), illetve humorális (oldódó molekulák – egymást láncreakcióban aktiváló komplement faktorok, citokinek és ellenanyagok segítségével történő) immunreakciót.

A test egyensúlyi állapotát felborító fertőzés vagy bármilyen más károsodás jelenlétére a veleszületett immunrendszer gyors és komplex választ ad. Ez a válaszreakció pedig nem más, mint a gyulladás.

A gyulladásos folyamat fő feladata az immunsejtek mobilizálása, melyek a véráramból azonnal a károsodott szövetmaradványokhoz vándorolnak. Ebben a védekező reakcióban fehérvérsejtek, endotelsejtek és humorális faktorok (komplementrendszer, citokinek) vesznek részt.

Fontos tudatosítanunk, hogy gyulladás kizárólag a vérrel ellátott szövetekben jöhet létre. Ez a reakció jellemzően pirosodással, duzzanattal és hőemelkedéssel jár. Ezenkívül a jellemző tünetek csoportjába tartozik még a fehérvérsejtekkel és plazmocitákkal dúsított testnedv tipikus felhalmozódása is a károsodott szövetrész körül.

Ezen jelenség célja a gyulladás megfékezése, a továbbterjedés megelőzése, a gyulladást kiváltó ok eltávolítása, illetve a károsodott szövetek regenerálása.

A gyulladásos reakció szervezetünk számára egy nélkülözhetetlen, valamint rendkívül hasznos jelenség. Ezen folyamat hossza és intenzitása szerint megkülönböztetünk rövid távú (akut) és hosszú távú (krónikus) gyulladást.

Az itt található videó bemutatja az immunrendszert működés közben.

(Kép forrása: stock.adobe.com)

A gyulladásos reakciót jellemző tünetek

Az akut gyulladásos folyamat egyszerre két szinten, lokális és szisztematikus, azaz helyi és az egész szervezetet érintő síkon játszódik le. Ezen reakció szisztematikus megnyilvánulása a testhőmérséklet megemelkedése, a vérben megtalálható fehérvérsejtek (leukociták) számának megnövekedése, valamint a gyulladásos molekulák, az akut fázis fehérjék termelődése. A lokális megnyilvánulások csoportjába pedig az átáramlott vér megnövekedett mennyisége, a vérerek kitágulása, valamint a vörösödés, a duzzanat és a fájdalom tartozik.

A szervezetünkbe való bejutáshoz a különféle baktériumoknak előbb át kell hatolniuk a gazdaszervezet bőrén és nyálkahártyáján is. A baktériumok többsége légzéskor, vagyis a légutak nyálkahártyáján keresztül, illetve nyelés által, tehát a belek nyálkahártyáján át juthat be szervezetünkbe. Behatolás után a baktériumok egyes részei, többek közt a felületi membránjuk is számos bonyolult immunreakciót idézhet elő.

A baktériumok ellen testünk leghatékonyabban a fagocitózis által védekezik. A fagociták – ún. „sejtpusztítók“ feladata, hogy elnyeljék a környezetükben felbukkanó idegen részecskéket. A fagocitákat a baktériumok által produkált kémiai impulzusok vonzzák a fertőzés helyszínére. Itt pedig a saját sejtfelszínükön található proteinek segítségével könnyen rákapcsolódnak a testünk számára nemkívánatos mikroorganizmusok testét bevonó molekulákra, majd ezt követően teljesen elnyelik őket.

A bekebelezett patogén szervezetek a fagociták belsejében végbemenő különféle destruktív, azaz lebontó folyamatok által rövid időn belül elpusztulnak. Egyes baktériumok azonban akár ezen sejtpusztítók belsejében is képesek a túlélésre. Ebbe a csoportba tartozik többek között a Mycobacterium tuberculosis és a Salmonella typhii nevű baktériumfaj is. Ezek a különösen ellenálló mikroorganizmusok később más immunsejtek céltáblájává válnak.

A bonyolult immunfolyamatok, amelyben a korábbiakban említettek szerint számos sejtes és molekuláris mechanizmus vesz részt, néha a szervezet ellen fordulnak, és az un. citokinek, gyulladásos molekulák túltermelődnek, kóros folyamatok indulnak be és akár az un. toxikus sokk szindroma kialakulásához is vezethetnek.

A baktériumok is védekeznek ellenünk

Az antibiotikumok felfedezésekor az emberiség számára egy új reménysugár csillant fel. A gyakorlat azonban sajnos idővel nem egy esetben azt mutatta, hogy a baktériumok az antibiotikumokkal szemben is képesek védekezni. Tudatosítanunk kellett, hogy ez sajnos ránk nézve rendkívüli veszélyt jelent.

Az „internet tanításainak” köszönhetően az antibiotikumok felírásának megtagadását ugyanis a páciens akár az alapvető emberi jogok egyfajta megsértésének is tekintheti. Emiatt napjainkban már az antibiotikumok sajnos a leggyakrabban felírt gyógyszerek csoportját erősítik. Ezen gyógyszerek indokolatlan használata természetesen nagyban hozzájárult a rezisztencia kialakulásához. A baktériumok eddig soha nem látott mechanizmusokkal képesek védekezni az antibakteriális hatóanyagú kezelésekkel szemben.

A természetes rezisztencia fogalmának felbukkanása az antibiotikumok megjelenésével nagyjából egy időre tehető. Egyértelmű, hogy egy minden esetben tartós és genetikailag indokolt jelenségről van szó.

Szerzett rezisztenciáról azonban csakis abban az esetben beszélhetünk, ha a baktérium, mely kezdetben érzékeny volt az adott antibiotikumra, később ellenállóvá, vagyis rezisztenssé válik. Az említett patogén szervezetek ezt az ellenálló képességet csakis egy olyan gén kifejlesztésével képesek megszerezni, mely az adott baktériumtörzset védi az antibiotikumok és más antimikrobiális anyagok hatásmechanizmusaitól.

A rezisztencia tehát az egysejtű szervezetek genetikai összetételének átalakulásával alakul ki.

Ezen folyamatok megvalósulásához természetesen a plazmidok és transzpozonok jelenlétére is nagy szükség van. Míg a plazmidok képesek támogatni a rezisztencia továbbterjedését, a transzpozonok könnyen beférkőzhetnek egyes plazmidok és kromoszómák belsejébe. Az egysejtű patogén baktériumok genetikai állományuk megváltoztatása révén rezisztenssé, sokszor multirezisztenssé válnak az antibiotikumokkal szemben.

A multirezisztencia fogalma 3-6 antibiotikummal szembeni ellenálló képességet jelent. A hat antibiotikumnál több gyógyszertípussal szembeni ellenálló képességet pedig már polirezisztenciának nevezzük. Keresztezett rezisztencia léphet fel hasonló kémiai struktúrával rendelkező antibiotikumok esetén, míg az ellentétes rezisztencia az eltérő kémiai struktúrák jelenlétekor jellemző.

Az antibiotikum-rezisztencia problémája mára már annyira súlyossá nőtte ki magát, hogy a tudósok a közelgő „antibiotikum utáni korszakról” kezdtek el beszélni.

Amit ennek megelőzése, illetve késleltetése érdekében tehetünk az csupán annyi, hogy igyekszünk a számunkra legközelebbi és legkézenfekvőbb helyen, vagyis a természetben keresni a megoldást. És akkor és csak akkor használjunk antibiotikumot, ha arra feltétlen szükség van és akkor is a lehető leginkább célzott módon a kórokozóra fókuszáltan.

Szerezzünk inspirációt Jacquesa Luciena Monoda francia biokémikus és mikrobiológus mondataiból: „Ne lepődjünk meg azon a tényen, hogy az anyaföld az ő összes gyermeke számára tartogat betegség esetén valamilyen gyógyszert!“

Szerzők: Mgr. Tatiana Juríková, Mgr. Kristína Doležalová