Kivizsgálások

CRP: Egy csepp vérből megállapítható, szükséges-e antibiotikum

A CRP-szint ellenőrzése nagyon fontos, ma már sok háziorvosi rendelőben van rá lehetőség

C-reaktív protein (CRP) szint meghatározása, fokozatosan mindennapossá válik az európai háziorvosok rendelőiben. Az ambuláns diagnosztikában a CRP protein a bakteriális gyulladás egyik legérzékenyebb markerének számít, amelynek kimutatása laboratóriumi precizitást, s mindössze három percet vesz igénybe. Az említett protein a májban keletkezik, s a kelleténél magasabb értékek akut, többnyire baktérium okozta gyulladásra utalnak.

Az anamnézis felvétel, a fizikális vizsgálat elengedhetetlen egy fertőzéses tünettel a rendelőbe érkező páciens esetében, azonban, ha ez alapján a háziorvos nem tud biztos döntést hozni, az a legideálisabb, ha a vér CRP-szint meghatározás rögtön a rendelkezésre áll, nem pedig csak 2-3 nappal később érkezik a laboratóriumból. Így hamarabb van diagnózis és elkerülhetünk újabb orvos-beteg találkozást is.

Ha a CRP érték 20 mg/l alatti, szinte biztos, hogy nincs bakteriális fertőzés, 20-100 mg/l közötti érték a szürke zóna, itt nagyobb megfontolás szükséges. Lehet, hogy kell, de nem biztos, hogy szükséges antibiotikum kezelés. 100 mg/l felett szinte biztos, hogy igen.

Érdemes ilyen készüléket használni a háziorvosi rendelőben. Azon praxisoknál, ahol ezt rutinszerűen alkalmazzák, a betegek már szinte igénylik is.

A vizsgálat eredménye gyakran okoz meglepetéseket, az ember másra számít, mint amilyen eredményt kap. A diagnosztika precízebbé tétele mellett kifejezetten tanítja is az orvost. Nyilvánvaló, hogy a XXI. században már nem hagyatkozhatunk csupán a vérnyomásmérőre és a fonendoszkópra!

Ha létezik ilyen remek vizsgálómódszer, ki kell használni!

 

crp-teszt
Kép forrása: stock.adobe.com

Alapinformációk a CRP proteinről

A CRP az első fehérjemolekula, amelyet az akut gyulladásos fehérjék közül felfedeztek. Tillet és Francis kutatóorvosok írták le 1930-ban. Felfedezték, hogy egyes akut betegségben szenvedő személyek vérszéruma megköti a Streptococcus pneumoniae baktérium tokjának C poliszacharidját. Az egészséges emberek vérszérumában ez a fehérje alacsony koncentrációban található meg.

A CRP jelenléte a vérben a szervezet nem-specifikus reakciója a vírusok, baktériumok és gombák által kiváltott gyulladásra, valamint néhány más állapotra is.

A nem szteroid gyulladáscsökkentők és sztatinok használata csökkentheti a vér CRP szintjét.

Amennyiben nem alakult ki gyulladás vagy nekrózis, az emberi szervezet CRP szintje 1,0 és 8,0 mg/l között mozog. Ez az érték jelentős mértékben növekszik bakteriális fertőzés vagy szövetkárosodás esetén, operációk után, égési sérülésekkor, stb. A szintnövekedés 4-6 órán belül kimutatható, a maximumát 24-48 órán belül éri el, és 4-5 nap múlva csökkenni kezd.

A CRP gyorsteszt az orvosok számára rendkívül értékes lehet, legfőképpen akkor, ha az azonnali antibakteriális kezelés és a betegség lefolyásának megfigyelése között kell dönteni. Ha a klinikai tünetek 24 óránál rövidebb ideig tartanak, a CRP határértéke felnőttek esetében 25 mg/l.

Terápiás szempontból az orvos a következőképpen dönthet: jó klinikai állapotban lévő, de nem egyértelmű értékekkel rendelkező, illetve az antibiotikumos kezelést elutasító páciens esetében, a kivizsgálást 1-2 nappal később ajánlott megismételni.

Ha a páciens CRP- szintje meghaladja a 60 mg/l, nagyon valószínű, hogy szükséges az antibiotikumos kezelés. Kivételt képeznek azonban egyes megbetegedések, például a szalmonellózis, egyéb vírusos betegségek, stb. Az eredményeket befolyásolhatják a hormonális antikoncipiensek és a méhen belüli fogamzásgátlók is,  az alultápláltság, illetve különféle hormonális rendellenességek.

Mit jelentenek a mért értékek?

A CRP koncentrációjának szérumon belüli növekedése által (6-12 órával a gyulladásos folyamat kezdete után) nyomon követhetjük a kezelés sikerességét. Gyulladás esetén ez a koncentráció akár a normálérték ezerszeresét is elérheti.

 

CRP érték (mg/l):                              Jelentés

6-ig                                                            normálérték

20-ig                                                          vírusos fertőzés

20-100                                                       meghatározatlan tartomány

100 felett                                                   bakteriális fertőzés

 

A határértékek nincsenek egységesen meghatározva, s a különféle források bizonyos eltérést mutathatnak.

A CRP-készülék használata elősegíti az antibiotikumok ésszerű alkalmazását, csökkenti az egyre növekvő antibiotikum-rezisztencia kialakulását, illetve gyorsítja a kezelés hatékonyságát.

Téríti a biztosító Magyarországon a kivizsgálást?

Háziorvosi rendelőkben történő ú.n. betegágy melletti CRP meghatározást a társadalombiztosító nem téríti, csak a laboratóriumban történő vizsgálatot.

Érdeklődjön a CRP-vizsgálatról orvosánál és kerülje el az antibiotikumok felesleges használatát.

A CRP-vizsgálat meghatározási módszere érzékeny és pontos. A vizsgálat egyszerű és az eredmény perceken belül az orvosa rendelkezésére áll.

A CRP-vizsgálat előnye abban rejlik, hogy képes megkülönböztetni a bakteriális vagy vírusos fertőzést és segít eldönteni az antibiotikum szedésének szükségességét. Az antibiotikumos kezelés hatékonyságának értékelésére is szolgál.
Looking to buy a new home and sell your old one? Trust https://www.buymyhouse7.com/illinois/buy-my-house-fast-ottawa-il/ for a smooth and hassle-free process.

Kommentárok